|
|
| JÖVENDŐMONDÁS, KÁRTYAJÓSLÁS
|
Kártyában az igazság?
Ősidők óta foglalkoztatja az embereket, vajon mit hoz a holnap? Mi történik velem a jövő héten? Sikerülnek-e a terveim amiket meg szeretnék valósítani?
Mióta világ a világ, a kívácsibbak különböző módszerekkel próbálták kifürkészni a jövőjüket. A természethez még erősen kötődő emberek az állatok viselkedéséből, vonulásából következtettek a jövendőre (madárjósok), kövek és gyertyák üzenetéből, s tenyerük elemzéséből kutatták jövőjük kimenetelét. Számtalan módszer létezik, amivel vallatóra foghatjuk a sorsot.
A későbbi korok folyamán terjedtek el a különféle kártyák, illetve alakult ki a belőlük való jövendőmondás.
A magam részéről jósláshoz a Magyar kártyát, a Lenormand kártyát, illetve a Cigány kártyát használom legszívesebben, ezekből szinte minden kérdésre választ lehet kapni 90 %-os biztonsággal. Az Osho Zen Tarot is kedvenceim egyike.
Mindenkit szeretettel várok, akinek felkeltettem az érdeklődését!
Az alábbi idézet egy régi jóskönyvből származik:
"Annyi hitelt ne adj a kártya mondásának, mintha különben nem lehetne dolgod. Azért ha jót mond, a tévő légy; ha gonoszt, azt a gonoszt elkerüljed, úgy szerencséltet az Isten."
|
|  |
|
Az alábbi levelet 2010 első napjaiban kaptam egy kedves fiatalasszonytól:
Kedves Luca!
Először is szeretnék egészségben, örömökben gazdag boldog új évet kívánni!
Legutóbbi találkozásunk óta eltelt majdnem fél év. Ígértem, hogy tartjuk a kapcsolatot, de mikor belekezdtem leírni, hogy azóta minden rendben van, úgy éreztem el kell telnie még kis időnek, nehogy "elkiabáljam".
Most az új év kezdetekor úgy érzem végre nyugodtan leírhatom, minden rendben van és ezt köszönöm neked. Decemberben diagnosztizálták a férjemnél a betegségei okát, ami egy nagyon ritka betegség, azóta kapja a megfelelő kezelést (ezt márciusig kell folytatni, utána teljesen elhagyhatja a gyógyszereket).
Az augusztusi pici pocakom (10 hetes körül volt akkor a baba mikor nálad jártunk a tesómmal úgy emlékszem), már nem is olyan pici. Még 9 hetem van hátra a szülésig, és a kínai horoszkóp hiper-szuper pontosságában bízóknak üzenem, mégis neked volt igazad, a kisbaba fiú.:) Az elmúlt néhány ultrahangon kétséget kizáróan látszott.
Még egyszer szeretném neked megköszönni a segítséget a rontás levételével kapcsolatban, azóta mindannyian jól vagyunk (a kisebb dolgoktól eltekintve, de pontosan ezt mutatták a kártyák). Eddig sorra jönnek be a jóslatok is, remélem ez így is marad, hiszen akkor semmilyen nagyobb bonyodalom nem vár ránk a jövőben.
Bármilyen kétségem, kérdésem felmerül a jövőben tudom bátran fordulhatok hozzád!
Köszönettel: Gizella
|
|  |
|
A jóslásról
Az embereket minden korban érdekelte, vajon mit hoz a jövő, mit tartogat számukra a holnap?
Mi történik velem a jövő héten vagy a jövő évben? Sikerülnek-e a terveim amiket meg szeretnék valósítani?
Egyik ősi módszer a rúnajóslás. A rúnák mágikus írásjelek, és a bölcs meglátások forrásai.
Könnyen kapcsolatba léphetünk az égiekkel, ha ingát használunk. Az ingát csak be kell kalibrálnunk hogyan jelzi az igent és hogyan a nemet. Ezután feltehetjük neki kérdésünket, és megadja a választ.
Használhatjuk az ősi kínai jóskönyvet is a Yi-King-et is. Ennél a jóslásnál három pénzérmét kell feldobni, s a fej és írás találatai szerint kapunk egy alsó és egy felső trigramot, ami együttesen egy hexagramot ad. Ezt kikeresve a táblázatból, megkapjuk a válasz-hipotézist a kérdésünkre, ami a várt üggyel vagy eseménnyel kapcsolatban működésbe lépő erők szintetizálása.
Jósolhatunk még kávézaccból, tealevelekből, varázsvesszővel, kockával, dominóval és számtalan más módszerrel is. Az emberi elme találékonysága a jövő faggatásában is, szinte végtelennek mondható.
Napjainkban talán a legnépszerűbb a tenyér és a kártyajóslás, valamint az asztrológiai előrejelzések.
Tenyérjósláskor, vagy ma már inkább kézelemzésnél is alapszabály, hogy az összkép a döntő. Az összes részletet gondosan össze kell vetni, amiből egy valószínűsíthető tendenciát kapunk. Azt se feledjük, hogy a kéz vonalai az idő múlásával változnak, így aztán az általuk jelzett történések is.
Későbbi korok folyamán terjedtek el a különféle kártyák és a kártyajóslás, illetve nőttek ki a Tarot ősi kártyalapjaiból. Vannak teljesen hétköznapi játékkártyák, amiket jóslásra is lehet használni. Legismertebb a francia Römi kártya és a Magyar kártya. Vannak kimondott jóskártyák mint a Lenormand kártya és a Cigány kártya, illetve vannak psychoterápiás kártyák mint például a Symbolon, illetve az Osho Zen Tarot kártya. Ezeknek számtalan kirakási módja létezik, melyeket valaki, valamikor megalkotott, és eredményesen tudott használni.
Nagy segítség lehet a bajban az Angyal kártyák valamelyike is.
A jövendölés szokása tehát napjainkban visszatért életünkbe. Bármelyik jóslási eljárás ugyanarról szól, éspedig, hogy az élet dolgai kezelhetők, irányíthatók.
|
|  |
| |